Kislaki Kinga

Jógaoktató

"A jóga rugalmasság fizikai és lelki síkon is."

Hogyan lettél jógaoktató?

Három éve találkoztam Szandrával, akinek az órái mélyebben bevontak a jógába. Korábban is jógáztam – főleg astanga jógát gyakoroltam -, pont emiatt volt nagyon érdekes és fontos a Szandrával való találkozás, mert egy más aspektusát ismertem meg a jógának, elkezdtem mélyebben ismerkedni vele. Amikor a következő jógaoktató képzést indította, egyértelmű volt számomra, hogy mindenképpen részt szeretnék venni rajta. Így indult az egész.

Mit ad neked a jóga?

A jóga most már leginkább a megnyugvást adja. Eleinte, - főleg amikor astangáztam - akkor a fizikai oldalon segített nagyon sokat, de amióta Szandra jógaóráira jártam, és elvégeztem a jógaoktatói képzést nála, azóta sokkal többet ad. Leginkább a megnyugvást és a belső békémet találom meg benne, a jóga már nem csak az ászanákat jelenti, hanem a többi lépcsőfokot is. A pránajámát, meditációt is rendszeresen gyakorlom.

A fizikai gyakorlás rendkívül hasznos, ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy nekem egy ponton túl már nem volt elég ahhoz, hogy mélyebbre menjek. A mantrázással, a pránajámával és a meditációval elindultam egy úton, ami még mindig  nagyon nagyon hosszú, de azt érzem ez már egy másik szint.

Hogyan alakult a jógával kapcsolatos felfogásod?

Nagyon megváltozott, először abszolút a fizikai oldalt láttam benne, egy nagyon jó lehetőséget a mozgásra, nyújtásra, a core izomzat erősítésére. Mióta jobban foglalkozom a meditációval és a légzőgyakorlatokkal, azóta egy egészen új sík nyílt ki, egy új világ, amivel sokkal közelebb kerülhetek magamhoz. Bármilyen szituációnál elő tudom venni, és gyakran nem is az ászanákat veszem elő. Egy igazán jó mély meditáció, egy hosszasabb légzőgyakorlat, vagy akár egy jól kiválasztott mantra tud segíteni abban, hogy meg tudjak nyugodni, hogy jobban rálássak a helyzetemre és magamra.

Van olyan meghatározó élményed, ami a jógagyakorlás során ért?

Konkrét dolgot nem tudok felidézni, minden nap van valami, amiből tanulok valamit. A legutóbbi fontos élményem egy három napos csendelvonulás volt, ahol nagyon nagyon sokat meditáltunk, napi 5x40 percet, amihez nem vagyok hozzászokva. Ott volt pár élményem, amivel azt gondolom közelebb kerültem ahhoz, hogy megtapasztaljam, ez lehet az, amit meditációnak hívnak.

Az ászana gyakorlásnál is folyamatosan megtapasztalom a határaimat, és próbálom ezt tiszteletben tartani, ez is mindig egy nagyon tanulságos élmény.

Van olyan könyv, film, ember(ek), ami/aki téged motivált az utadon?

Könyvek terén a Szútrákat forgatom rendszeresen. Annak ellenére, hogy mennyire régiek, mindig rá tudom húzni a saját életemre, valamint az oktatóim, NaJó (Nagy József) és Szandra (Brávácz Alexandra), ők sokat inspirálnak a mai napig.

Szerinted miben tud segíteni a jóga az embereknek?

Nem emelnék ki egy dolgot, mert szerintem mindenki talál benne valamit, amiben segíthet neki. Nekem nagyon sok olyan barátom van, akik egyáltalán nem, vagy nem rendszeresen jógáznak. Az a tapasztalatom, hogy ha együtt jógázunk, nekik is tud segíteni, főleg még fizikai síkon. Egy nagyon jó átmozgatás, erősítés, kikapcsolás, kis befelé figyelés. Hogyha az ember rászánja az időt, az energiát és a hitet, hogy tovább lépjen ezen az úton, akkor pedig azt is mondhatnám, hogy mindenben tud segíteni, egy csodaszernek tartom.

A hit szerintem nagyon fontos, szükséges ahhoz, hogy tovább lépjünk az úton. A hit felépítésében és megtartásában is sokat segít a jóga.

Miért fontos, hogy ne csak gyakorold, hanem tanítsd is a jógát?

Én hiszek abban, hogy a jóga rengeteget segíthet. Az elejétől kezdve járom ezt az utat, ismerem a jóga különböző lépcsőit. Ismerem, és tudom, hogy miért nagyon jó, amikor az ászanázás eljut az egyénhez, de ha valaki szeretne tovább mélyedni benne, abban is tudok neki segíteni.

A gyerekek pedig kifejezetten közel állnak hozzám, nekem is van egy kisfiam. Azt gondolom, hogy nekik szintén iszonyatosan sokat tud segíteni az elcsendesülésben, ugyanakkor a mozgásban is. Náluk főleg azt emelném ki, hogy minden egyéb mozgásformával szemben ami a gyerekek számára is elérhető, - például az edzések ahova a kisfiam is jár-, a jóga ad egy olyan pluszt, ami sokat tud segíteni a fejlődésükben lelki szinten.

Mik a terveid?

Felnőtteket és gyerekeket is szeretnék majd oktatni, jelenleg egy gyermek-jóga oktató képzést folytatok, ahol idén decemberben fogok végezni.

Valahogy a gyerekekkel mindig nagyon jól megtaláltam a hangot, nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, több helyen és szituációban is megtapasztaltam már.  Nyilván nagyon fontos, hogy ki hogyan tanít, de a gyerekeknél azt hiszem nem is nagyon lehet megtanítani, hogy hogyan lehet gyerekeket tanítani. A tanfolyamon rengeteg technikai dolgot meg lehet tanulni, de az már egy külön aspektus, hogy valaki ért-e az ő nyelvükön, vagy nem, mert ha nem, akkor nagyon nehéz.

A gyerekeknél kifejezetten fontos, hogy eljuss hozzájuk és azt nem lehet egyszerűen csak azért, mert elmondod, hogy hogyan néz ki egy ászana. Be kell férkőzni az ő kis gyermeki világukba, és azt hiszem, nekem ez megy. A gyerekek nagyon őszinték. Igen, a gyerek azonnal kiszáll, ha nem tudod lekötni. Nagyon sok olyan jógaoktató van, akinek fantasztikus az órája és úgy magyaráz el mindent, hogy azt alaposan megtanulod, de ha a gyerekeket nem tudod megfogni, akkor azt fogja otthon mondani, hogy én erre nem fogok többet jönni, mert untam, nem tetszett mert gyerekes, stb. Ez a nagyon nagyon nehéz része, és egyben óriási kihívás is egyben. A gyerek instant tükör, ha valami nem tetszik neki, akkor el is veszítetted arra a 45 percre.

A jóga nyolc lépcsőjéből az első kettő a jámák és nijámák (a jóga erkölcsi szabályai és előírásai, bizonyos cselekedetektől való tartózkodás, illetve erős ajánlások). Ha már csak ezt átadod a gyerekeknek, hogy például ne árts, ne hazudj, élj tisztán, légy elégedett, akkor már rengeteget tettél. Ez gyakorlatilag minden órának az alapja. Utána jönnek az ászanák, amivel a testi fejlődésüket - és ezáltal a szellemit is - fejlesztheted.

Milyen formában képzeled el az órákat, és kiket vársz rá?

A jelenlegi gyermek-jóga oktató képzésen mozgásfejlesztést is tanulunk, ezen az úton szeretnék tovább menni a saját magam képzésében is. Gyerekek kapcsán leginkább kiscsoportos órákban gondolkozom, de egyéni foglalkozásokat is szeretnék tartani.

Úgy gondolom, nagy szükség van erre. 6 évesen már kötelező iskolába menni, de a gyerekek idegrendszeri fejlődése nagyon gyakran ezt nem indokolja. Sok gyerek kezdi meg úgy, vagy jár már úgy iskolába, hogy arra idegrendszerileg nincsen felkészítve. Erre is jó a gyerekjóga, a jógán keresztül fejlesztjük az idegrendszerüket, hogy elég érett legyen, mire az iskolapadba ülnek. De ugyanúgy a tiniknek is szükségük van rá.

Gyerekek esetén milyen korosztályban gondolkozol?

3- 15 évesig.

Felnőttek esetén? Kiket vársz?

Főleg olyanokat, akik most szeretnének ismerkedni a jógával, és akiket kifejezetten a hatha jóga érdekel. Ha valaki nem nyitott a pránajámára vagy meditációra és csak gyakorolni szeretne, őket is abszolút várom, de ha valakiben van affinitás, hogy tovább lépjen a 8 lépcsőn, akkor abban is tudok segíteni.

Milyen tanácsot adnál annak, akik még csak fontolgatja, hogy elkezdjen jógázni?

Próbálja ki, a jóga is azt tanítja, hogy tapasztalati úton tanuljunk. Csak próbálja ki, adjon neki egy esélyt, ha nem az ő útja, vagy nem most az ő útja az úgyis kiderül. Én is kipróbáltam 15 éve, és elröhögtem magam a meditáció közben és nem mentem többet. Mostanra érkeztem meg, értem meg rá.

Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Egyre fontosabb számomra a természetben levés, ezért az időm nagy részét ott töltöm. Gyakorlatilag kétlaki életet élek a Dunakanyar és Budapest között. Vannak terveim is, nagyon jó elvonulásokat lehetne a Dunakanyarban szervezni, rengeteget lehet töltekezni a természetből. Ha tehetem, én ott töltekezem.

Van esetleg olyan mottód, gondolatod, amit egyfajta életfilozófiaként említenél?

Nehéz megfogalmaznom, de számomra nagyon fontos az, hogy minden szituációban rugalmasan reagáljak. Ebben szintén rengeteget segít a jóga. Ez magában foglalja az alkalmazkodást, elfogadást is, és nagyfokú nyitottságot kíván. Rugalmasság fizikai és lelki síkon is.

A képek a LoveYoga Óbuda Jógastúdióban készültek.

Az interjút készítette: Dobcsányi Bernadett

Fotók: Piller Sándor