Sankalpa - őszinte szándék


Mi az a Szankalpa?

Nyár óta járok Varga Judit jógaoktató Vinyasa Flow oktatói képzésére, az Asram Jógaközpontba. A legutóbbi alkalom többek között a szankalpákról szólt. Elgondolkoztam azon, hogy hogyan működnek ezek a megerősítő mondatok, hogyan tudják befolyásolni életünket. Először is lássuk, hogy mi is az a szankalpa.

A szankalpa egy szívből jövő szándék. San= egy ötlet, ami a szívben születik meg Kalpa= “Egy szabály, minden szabály felett."

A jóga sokszor dolgozik szankalpákkal, ami tulajdonképpen egyfajta ima, egy önmagát beteljesítő, magadat megerősítő mondat. Tulajdonképpen egy mag, amelyet elültetünk a tudatos elmében és ami utána kivirágzik, majd bekerül a tudatalattiba és ott gyökeret ver. Ezáltal kezd visszahatni a hétköznapokra és kezdi el valóban úgy, ahogy a szankalpában elhangzott működtetni azt. Egyszerűen elkezd valóban olyanná válni életünk.

A szankalpa egy őszinte és mély szándék, amit szeretnénk, ha megvalósulna az életünkben, amilyenné szeretnénk válni. Vonatkozhat az egészségünkre, kapcsolatunkra, szerelemre, munkánkra, alkotói folyamatokra, kraetivitásunkra. Akkor ültetjük el az elmében, amikor relaxált állapotban van, nyugodt és ellazult és képes a befogadásra, a megnyílásra.

Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a tudatalatti nem tud különbséget tenni a között, hogy minek van, vagy minek nincs valóságtartalma - egyszerűen csak leköveti a tudatos elmét.

Az Upanisad szövegeiben olvashatjuk “Egyenlő vagy legbensőbb vágyaddal, gondolatoddal" Ez azt jelenti, hogy azzá válsz, amit gondolsz.

Például:

Ahelyett, hogy azt mondanám magamnak, megpróbálok ezt vagy azt csinálni (leszokni a dohányzásról, türelmes lenni, megtalálni a szerelmet, munkát találni stb stb.) azt a szankalpát érdemes használni, hogy "Egész vagyok önmagamban, egészséges vagyok, minden sejtem egész vagy mindenem megvan, amire szükségem van".

További példák:

  • Energikus és motivált vagyok.

  • Békés vagyok vagy megbékéltem.

  • Kapok és elfogadom a segítséget, ha szükségem van rá.

  • Mindenben sikeres vagyok.

  • Szabad vagyok anyagilag vagy bőség vesz körül.

  • Tudok szeretni és szerethető vagyok.

  • Türelmes vagyok.

  • Bátor vagyok.

  • Magabiztos vagyok.

A szankalpa tehát egy nagyon személyes és intim üzenet önmagadnak. Egy ilyen mantra (ima) képes megváltoztatni az életedet. Érdemes több hónapon keresztül ugyanazt a szankalpát használni, észre fogod venni, hogy mikor veszít erejéből és mikor kell átterned egy másikra, ha szeretnél egy másik szándékot megfogalmazni. Sokszor minimum 3, de lehet, hogy 6-18 hónap kell. A szankalpa megfogálmozása egy nagyon kényes és szenzitív kérdés, vigyázz, hogy mit kívánsz magadnak - ezért is mélyen a szíved közepéről kell, hogy érkezzen. Figyeld magad és próbálgasd, mire van őszintén a legnagyobb szükséged az adott élethelyzetben, az is lehet, hogy kipróbálod a mondatot és közben rájössz, hogy nem is ez a gyökere a problémáidnak. Ilyenkor merj váltani, de aztán tartsd meg a következő, megtalált mondatot és várj türelmesen míg működni kezd.

Segítségedre lehetnek az alábbi kérdések: Mit akarok elérni, mi a célom? Mire vágyom őszintén?

Miközben megfogalmazod a szankalpádat az alábbiakra figyelj:

  • Koncentrálj a konkrét célodra, és hogy mi az, ami segít téged abban, hogy elérd azt a célt.

  • Legyél világos és egyszerű. Fogalmazd meg a szankalpád kijelentő, egyes szám, egyes személyben egy tőmondatban. A bonyolult és összetett mondatokat érdemes kerülni.

  • Hinned kell a saját szándékodban. Vagy még inkább: bíznod kell abban, hogy ismételgetésével elérheted.

  • A szankalpa egy állítás. Nem a vágyaidat kell kifejezned, hanem egy határozott szándékot. Nem: "Remélem, egyszer megtalálom az igazit.", hanem "Szerethető vagyok vagyok képes vagyok szeretetet adni és kapni."

  • A saját szavaiddal, a saját nyelveden fogalmazz, a letisztult szavak kellenek, ne legyen túl költői vagy drámai a mondat.

  • Ne gondold túl, mondd, ami először eszedbe jut, az lesz a megfelelő.

A szankalpát relaxáció alatt, meditáció közben, elalvás előtt közvetlenül vagy ébredés után közvetlenül érdemes elültetni, amikor az elme leginkább koncentrált és még nem foglalkozik semmivel. Persze jógagyakorlás közben is, egy-egy ászana felvétele alatt is mondogathatod magadnak. Többször ismételd el, hogy valóban megakadjon (minimum háromszor).

Ha van kedved örülök, ha megosztod velem a tapasztalataidat, vagy ha kérdésed van írj bátran: kissvabjoga@gmail.com

Eredményes és kitartó gyakorlást kívánok!

NAMASTEMentés

#sankalpa #megerősítés #szándék #relaxáció #jóga

130 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjoga@gmail.com

​created by @adform