Milyen jógaoktatónak lenni?


Szeretnék veletek ma egy nagyon személyes dolgot megosztani. Bár minden bejegyzés személyes, de ez most konkrétan egy friss tapasztalásról, egyfajta összegzésről bennem fog szólni.

Lassan hetedik éve vagyok jógaoktató, előtte már vagy hét éve jógáztam. 2014 óta szervezek jógatáborokat, először csak ilyen-olyan rendszerességgel. Aztán tavaly nyáron jött a felismerés, hogy ezzel intenzívebben szeretnék foglalkozni. Hogy miért? Mert nincs a tábornál hatékonyabb és erősebb eszköz a változáshoz. Tulajdonképpen a jógatábor nem is jó szó, inkább elvonulás vagy jógás hétvége, jógaprogram, ami inkább kifejezi. Ez nem egy tábor. Angolul a yoga retreat szót használják inkább, ami sokkal inkább kifejezi, hogy miről is van itt szó. RETREAT a javából: visszahúzódás, lelkigyakorlat, visszatalálás. És, hogy kihez vagy mihez? Önmagunkhoz.

Csak azért mesélem el ezt és kezdem a legelején, mert ma reggel az egyik magántanítványom nekem szegezte a kérdést, hogy Szandra, mondd, mégis milyen jógaoktatónak lenni (ez a tanítvány egyébként maga is jógaoktatónak tanul, tehát nagyon is érdekli, hogy vajon mit gondolok erről). Azóta is azon gondolkodom, mennyi mindent mondhattam volna még neki. Jógaoktatónak lenni fantasztikus érzés. Jógaoktatónak lenni jógatáborokban pedig felemelően fantasztikus érzés.

Jógatáborokba nem is gondolnánk, de elsősorban nem olyan emberek jönnek, akik gyakorlott jógázók. Persze jönnek emberek az óráimról is, vagy akik az oktatóképzésre járnak, de képzeljétek többségben olyanok jönnek, akik hébe-hóba eljárnak valahova, sőt, olyanok, akik még soha sem jógáztak. Jógaórákat tartani egy olyan csoportnak, akik teljesen máshonnan érkeznek egyenlő a zsonglőrködéssel, tőlem olyan jelenlétet követel meg, mint semmi más.

Az én feladatom nagyon összetett, hónapokig szervezek egy ilyen utat, tárgyalok vendéglátósokkal (nem könnyű a rántottkarfiol/rántottgomba/rántottsajt Bermuda háromszög hazájában), egyezkedek szállásadókkal, ha kiegészítő programok vannak egyeztetek túravezetőkkel, alkudozom ígyúgyamúgy, hogy jó legyen. Csinálom a mérsékelt marketinget, hogy mindenkihez eljusson a program híre. Amolyan csoportvezetőként, főszervezőként és egyben titkárnőként vagyok hónapokig jelen. Újra zsonglőrködés, hiszen, ha bármelyik szereplőn elcsúszik a dolog borul minden.

Akkor írtok ti. Jönnek a kérések, kérdések, ezt szeretném, ezt nem szeretném, jövök autóval, nem jövök. Ezt eszem, na ezt nem, vele együtt alszom, de vele nem. Aztán a végén teljesen meggondolod magad és kezdődik újra. Közben pedig már elkezdtek jelentkezni a következő táborra. Befizette az előleget? Emlékeztetem. Megírom a levelet, mit kell hozni. A programot. A telekocsi beosztást. Összegyűjtöm, rendszerezem. Tisztázom. Visszaigazolom. Elintézem.

Vasárnap jöttem haza a tavalyi évben indított sorozat kilencedik táborából, ahol az Elengedés volt a téma. Amikor több, mint 30 emberrel vagy egy helyen pár napig, főleg ha mindez az erdő közepén, a természethez olyan közel, hogy csak na, akkor most egy dolgot érzek igazán, de azt nagyon: hálát. Harminc, szinte egymásnak vadidegen ember (leszámítva a néhány barátnőt, vagy rokont vagy párocskát) összeszedi a bátorságát és eljön egy ilyen táborba és képes lesz arra, hogy összekapcsolódjon a másikkal, akkor azt érzem iszonyú hálás vagyok, hogy ebben tevőlegesen részt vehettem. Néha gondolok előtte arra, hogy milyen jó lenne, ha valaki a szervezési dolgokat levenné a vállamról, de most a táborban megint rájöttem, a tábor nem lenne olyan, az Elengedés nem történne meg senkiben, ha én nem lennék benne minden egyes mozzanatában. Ha nem lüktetne ott bennem minden egyes leütött billentyű.

A táborban naponta két órát tartok, hajnalban kelek, későn fekszem. Rengeteg elméleti óra napközben, légzőgyakorlat, meditáció. A szám gyakorlatilag napi 16 órában be nem áll. A napi program után, magányomban esténként hajnalig változtatok a másnapon, hiszen hiába van meg a fejemben a programváz, a jóga egy élő dolog, mindig azokhoz az emberekhez kell igazítanom, akik ott vannak. A bemutatkozó körnél már tudom, hogy miket kell módosítanom, mit betennem, mit kivennem, hogy mindenkinek jó legyen. Ami persze még ezek után is lehet, hogy soha nem lesz.

Folyamatosan vívódom, mert jógaoktatónak lenni nagy felelősség. Érzem az elvárást is. A nyomás nagy. Azzal kezdtem idén is a tábort, ez nem egy wellness hétvége. Amikor egy ilyen erős témát hozok, hogy elengedés, ott nagyon súlyos dolgokkal érkeznek emberek. Súlyos betegséggel, haláleset miatt gyásszal, szakítással, vetéléssel, személyiségbeli nehézségekkel, rokoni kapcsolati traumákkal, egyéb családi problémákkal, függőségekkel, számos egyéb nagyon komoly drámával. Vívódom, hogy vajon tudok e jót mondani, tud e a jóga általam olyat lökni rajtad, hogy megkönnyebbülj, hogy el tudj indulni az úton. Meg tudok e mindig újulni, először mindig számomra mindent új megvilágításba helyezni majd azt jól, érthetően átadni.

Közben rátok is bízom magam, mert amit ti hoztok a táborba az is meghatározza. Volt olyan tábor, ahol csináltunk 108 napüdvözletet és felrobbant fölöttünk a tető, olyan erőteret hoztunk létre, de volt olyan alkalom, hogy egy lágy, simogató tánccá vált, ami mindannyiunkat finoman bebalzsamozott. Ez igaz egy sima jógaórára is a jógastúdióban, de hatványozottabban igaz az elvonulásra. Mindenki őszintén beleteszi amije van. Egy nagy közös lesz. Érezzük egymást, egymásból építkezünk. Most is valaki azt mondta, hogy bárcsak ilyen lenne az élet, hogy mindenki így viselkedne egymással, mint mi itt a táborban. Igen, ez így van. Ilyen az órákon soha nem történik, az a szoros bizalmi háló, ami ilyenkor létrejön elkerülhetetlen. És már most nagyon hiányoztok, mert elválni, kiválni ebből már három nap után is nagyon nehéz, hiszen benne vagyunk a folyamatban, bőven lenne még mit egymással mit beszélni, egymástól mit tanulni.

Hazajöttem hulla fáradtan, eldőltem este mint egy bükki fa, de még tegnap este is. Az együtt tapasztaltakat, átélteket nekem is fel kell dolgoznom. A sok könnyet, félelmet, bánatot magamban elsimítanom. Azóta is rátok gondolok. Köszönöm a Retreat-et, iszonyú hálás vagyok, hogy van erőm ezt csinálni.

Szóval milyen jógaoktatónak lenni?

Csodálatos. A szabadság maga.

#útközbenjóga

#Útközbenjóga #jógatábor

21 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjoga@gmail.com

​created by @adform