A jóga ura, Síva

Az egyik legnagyobb hindu ünnep a Maha Shivaratri, Síva Nagy Éjszakája. Idén ez mára esik.


Síva felel azért, hogy eltávolítsd magadból azt, amire nincs szükség, aminek lejárt az ideje. Viszont Síva nem csak pusztít, hanem jelentősége abban is rejlik, hogy ezzel megteremti a lehetőségét valami újnak. Tevékenysége ezért támogató, mert csak ott tud újrakezdődni valami, ahol előtte el lett rendezve minden, ezért hívják őt a "kegyes" istennek. Egyszerre valaminek a végét, de azzal együtt valaminek a kezdetét is irányítja.


Ezért remek napok jönnek a böjtre, a tisztító kúrákra, mert azokkal eltávolíthatod magadból a "mérgeket", a felgyülemlett, nem hasznos dolgokat, amik megmérgeznek, visszafognak. Amiket nem tudtál megemészteni. Amik miatt nem tudsz kiteljesedni.


Síva a hinduizmus három jelentős istenségének egyike. Brahma, Visnu és Síva a teremtés, a fenntartás és a pusztítás, vagy a múlt, a jelen és a jövő. A tudat három állapotát, a létezők minőségeit, a gúnákat szimbolizálják: az ébredést, vagyis a cselekvést, az aktivitást (radzsasz) a tudatosságot és a tisztaságot (szattva) és az elnehezülést, a tompa tudatot, az alvást (tamasz).


Síva fontos jellemzője, hogy ő a potenciál, a lehetőség, vagyis a férfi-minőség szimbóluma.


Az ünnep alkalmával a templomokat virágokkal díszítik fel, mécsesekkel visznek fényt az éjszakába. Gyümölcsöt, megáldott, tiszta vizet, füstölőt ajánlanak fel neki, miközben a mantráit zengetik. Az ünneplőkre szerencsét és áldást hoz Síva. Kiemelt jelentőségű ma este a meditáció és az ászana-gyakorlás is nagy szerepet kap. A hinduk ilyenkor estétől másnap pirkadatig fent vannak, jógáznak, meditálnak. Síva jelképét, a lingamot, a férfierő, a férfielv szobrát az ünnep alkalmával szent vízzel, tejjel, vajjal, mézzel kennek be.


Sívát lótuszülésben ábrázolják, vagyis tökéletes ülésben, amely testhelyzet segíti az energiák megfelelő áramlását. Általában négy vagy több karral látható, mindegyikben más tárgyat tart, amiknek mind külön jelentősége van. Belső tisztánlátását szimbolizálja a homloka közepén levő harmadik szeme, ezért ő a háromszemű isten. A testét hamu borítja, ez lemondó, visszafogott, aszkéta életmódjára utal. Ezért Síva, az igazi jógi soha nem hord semmilyen fényűző ruhát, ékszert vagy illatszert. Az egyszerűség és a letisztultság jellemzi.


Síva torka, teste kék, mert megitta azt a mérget, amely akkor lövellt ki magából Vasuki, a kígyó, amikor a félistenek és a démonok az óceánt köpülték. Ez a méreg képes lett volna mindenkit elpusztítani, de Síva, lenyelve a mérget, megmentette az egész emberiséget a pusztulástól. Azóta Nilakanthának, kéktorkúnak is nevezik. Kezéből lecsöpögött a méreg, amit a kígyók és néhány apró lény megivott, azóta vannak mérges pókok, kígyók és skorpiók.


Síva jelképe, a lingam, a férfierő, a férfielv szobra, amelyet az ünnep alkalmával szent vízzel, tejjel, vajjal, mézzel kennek be.


Síva hátas állata a Nandi bika.


A Shivaratri a jóga gyakorlására és a szádhanára, életünk valódi feladataira irányítja a figyelmet. Síva az Adiyogi, azaz az Első vagy az Eredeti jógi, a jóga mestere, első guruja. Ő hozta létre a jóga-ászanákat. Síva azt tanítja,hogy a jóga túl van a hajlékonyságon, a rugalmasságon, a fizikai gyakorláson. Tanítása szerint a jóga az ember önmaga megértéséről szól, a tudat ébredéséről. Síva és a meditáció elválaszthatatlan. A védikus asztrológiában a Hold, ami Síva fején látható, az elme szimbóluma. Síva az elméjét uralja, a jógi a saját elméje felett gyakorolja az uralmat.



A Natarádzs-ászana Síva Natarádzs, „A tánc királya” nevére utal. Síva híres tánca a „tándava”, kozmikus tánc. A kali-júga, vagyis a jelenlegi korszak végén Síva belekezd pusztító forgásába és akkor az egész univerzum megsemmisül majd. Jobb lába az Apaszmara nevű démonon nyugszik, akiről azt mondják, hogy a tudatlanságot vagy a hamis egót képviseli, amely elfeledteti az élőlényekkel, hogy ők kik is valójában. Natarádzsa az, aki elpusztítja a büszkeséges, a kivagyokiságot, a hamis önérzetet.


Fordulj imával Sívához, erejét ma megtapasztalhatod. Azt mondják, ilyenkor az egész világban tapasztalható hatalmas energiája. Figyeld ma magad, érzed-e. Felmerül-e a befejezés-kezdés gondolata benned, legyen az bármilyen életterület. Kérj tőle erőt, kitartást, hogy a terveid, céljaid megvalósulhassanak. Kérj tőle védelmet, hogy biztonsággal és félelmek nélkül haladhass az úton, hogy hárítsa el az akadályokat, tüntessen mindent el, ami nem enged önmagad lenni.


Kérd tőle, hogy segítsen önmagaddá válni, a jóga uraként újjászületni.


Om Namah Shivaja Om Namah Shivaja


Áldás minden érző lénynek!


Alexandra

#MahaShivaratri #Nataradzsászana

0 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjoga@gmail.com

​created by @adform