A nagy háború

“Nem azok a fajok élik túl, akik a legerősebbek, sőt még azok sem, akik a legintelligensebbek. Azok élik túl, akik képesek adaptálódni, akik képesek alkalmazkodni a változáshoz." Charles Darwin


Az lesz ellenálló, aki alkalmazkodik. A nagy kérdés most, ki hogyan és milyen mértékben tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Az alkalmazkodás képessége a tét.


Ez a vírus az emberiségnek olyan, mint egy vizsga. Most levizsgázhatunk együttérzésből, türelemből, higgadtságból, elfogadásból, lemondásból, elengedésből, belátásból, hivatástudatból, egyenességből, tisztességből, emberségből. Levizsgázhatunk szeretetből.


Akit az önös érdekei hajtanak, mások és saját egészségét kockáztatja. Akinél a pénz szerepel első helyen, számára az emberek csak eszközök, számok. Gazdasági tényezők. A gazdaságot persze nem lehet izoláltan kezelni, mert ha nem megy a gazdaság, az az ember mentálhigiénére is hatással lesz. De aki most nem képes adaptálódni, az veszít. És nem csak ő veszít, hanem magával ránt másokat.



Aki középen marad, aki jól tud most döntést hozni, az képes alkalmazkodni és ő viszont nyer.

Aki a média átláthatatlan dzsungelében át tudja vágni most magát, aki nem fél, aki háttérbe tudja helyezni az anyagi veszteséget, ő nyer. Aki tudja, hogy attól nem lesz kevésbé szerethető, ha most nem fontoskodik, ha most nincs előtérben, ha most nem szerepel, ha most nem végzi a munkáját. Aki rájön, hogy ő és a munkája két különböző valami és, hogy van a dolgozónál fontosabb. Akiben megszületik a belátás, hogy most vissza kell fogni, le kell tekerni, el kell halkulni, ő nyer.


Aki nyer, ő a példakép, ő mutatja a példát, őt kell figyelni, őt követik majd mások. Aki képes alázattal szerény lenni, az viszi a fáklyát.


A kialakult helyzetért mindannyian felelősek vagyunk. Tehát a lefolyásáért és a kimeneteléért is mindannyian felelősséget kell vállalnunk.


Mert minden vizsga egyben tanítás. Mindannyian kapunk egy nagy leckét most abból, hogy az élet folyamatos változás.


Mindent túlzottan állandónak veszünk, nekünk minden jár. Túlzottan ragaszkodunk tárgyakhoz, egzisztenciához, kényelmes élethez. Elveszítjük a valóságot, az igaz kapcsolódást. És pont ez az, ami minket embereket legyengít.


Háború van. Tegnap egy barátnőmmel erre jutottunk. Nem bombáznak, de a bizonytalanság miatt nagy stressznek vagyunk kitéve. Akik jelenleg a frontvonalban vannak, például az egészségügyben dolgozok, náluk megkockáztatom, hogy különösen nagyobb mértékű lehet a trauma. Tegnap láttam egy videót egy iráni ápolónőtől, aki magán kívül volt, aznap 30 embert látott meghalni. Mi ez, ha nem egy egyfajta világháború? Arra lehet számítani, hogy ma már nem fegyveres csaták zajlanak, hanem egy járvány teremt világszerte veszélyhelyzetet. Nincs ellenség, nincs egy másik nép, aki ellen harcolni lehet. Nincs kit utálni. Ez egy másik fajta küzdelem.

A háború a küzdelem saját magunkkal szemben. Lelkiismeretünkkel, felelősségünkkel, értékrendünkkel. Csak most az óvóhely a saját otthonunk.


Neked van óvóhelyed? Olyan az otthonod, hogy szívesen térsz haza? Akik ott vannak, azok biztonságot nyújtanak? Vágyod, hogy velük törődj és maradj?


A járvány vizsga és tanítás. De tovább menve, intelem is. Hogy ránézzünk arra, merre tartunk. Hogy megértsük, szükségünk van arra, hogy gyakrabban szünetet tartsunk, hogy ne rohanjunk, hogy kevesebbet dolgozzunk, hogy egészségesebben éljünk és ne együnk meg mindent, ami kapható. Hogy figyeljünk embertársainkra. A családunkra. Hogy megtanuljuk értékelni azt, amink van. Hogy érdemes a városok további kiterjedését megállítani, abban nem részt venni. Hogy túl sok a zaj, a pörgés. Nonszensz szerintem, hogy hányan élnek egy utcában, egy házban a városban. És Budapest még nem is egy igazi metropolisz.


Egy intelmet kapunk, hogy többet és jobban foglalkozzunk és törődjünk magunkkal és családtagjainkkal. Hogy olyan tevékenységeket végezzünk, amik befelé fordulással, elmélyüléssel járnak. Például az legyen a természetes, hogy az ember ébredés után reggel meditál, nem az, hogy emailekre válaszol.


Hogy megtanuljuk újra értékelni a csendet.


Ha lesz elég terünk és helyünk magunk körül, akkor lesz elég hely és tér magunkban.


Ha van hely, akkor megjön az idő is, ami szükséges és ami megteremti a lehetőséget, hogy felismerjük, mi az élet tulajdonképpen. Mert ahogy most élünk, az biztos nem a teljesség.


Ez derülhet most ki.


Az élet maga az otthonra találás és az nem kint van, hanem itt, önmagunkban.


Shanti shanti shanti Alexandra

51 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjogainfo@gmail.com

​created by @adform