A tejóceán köpülése

A negatív gondolatok, érzések felett aratott győzelem


Charles Secallus, ashtanga oktató írása


A tejóceán köpülése egy szép védikus mitológiai történet és egyben kiemelten tanulságos nekünk, jógagyakorlók számára.


Egykor, amikor az istenek és a démonok háborúban álltak. Az istenek (ők a mi tiszta természetünk) vágytak a démonokkal (ők a természetünk alsóbbrendű része) való háború befejezésére.


Mindkét fél tudott a tejóceán létezéséről és arról, hogy a tej alatt található az Amrita, a halhatatlanság és a boldogság nektára. Visnu ösztönzésének hatására az istenek a megkérték a démonokat, hogy segítsék őket az Amrita felszínre hozásában. Ehhez pedig fel kellett kavarni az óceánt.


Azt is tudták, hogy ez a keverés megzavarja majd az óceán nyugodt állapotát, és hogy az Amritát és az óceánt méreg (halahala) választja el egymástól. Ez a méreg pedig a felszínre fog jönni még mielőtt a nektárhoz jutnának. Mégis nekifogtak a tejóceán köpülésének és ezt Shiva nyakékként viselt kígyójának segítségével tették.


Vasukit, a kígyót kötélként csavarták a Mandara-hegy köré és amikor húzni kezdték azzal elindították a tejóceán felkavarását.


A Hatha jógában a kígyó a spirituális (kundilini) energiánk szimbóluma. Ez a kígyó pedig a szusumna nádin keresztül mozog. Amikor pedig ez felemelkedik, minden szennyeződést felperzsel. Viszont mielőtt ez megtörténne még minden a felszínre kerül, ugyanúgy, ahogy a mustármag pattan egyet a meleg olajban mielőtt megégne.


A keverés hatására idővel a méreg (halāhalā) felszínre érkezett az istenek pedig félni kezdtek és Shiva segítségét kérték. Shiva magához vette hát a mérget, de nem nyelte azt le és nem is köpte ki, helyette a torkában tartotta.


Ugyanígy hozza felszínre a gyakorlás tüze a negatív gondolatokat, érzelmeket, melyeket sem elutasítani, sem energiával táplálni nem szabad. Ne ragaszkodjunk ezekhez a negatív gondolatokhoz, érzésekhez, csak figyeljük meg őket.


Az istenek és a démonok megállapodtak az Amrita egyenlő felosztásában, de az istenek számítottak rá, hogy a démonok kezébe adott végtelen hatalom kiszámíthatatlan veszélyeket rejt majd. Ezért megkérték Vishnut, hogy vegye fel Mohini, a varázslatos istennő alakját és vonja el a démonok figyelmét a nektár ivásról és a halhatatlanság megszerzésétől.


Ő sikerrel is járt, elvonta majdnem minden démon figyelmét, kivéve Rahuketuét.

A Nap-Isten (Surya) és a Hold-Isten (Chandra) figyelmeztette Mohinit, hogy Rahuketu istennek álcázva issza a nektárt, hogy halhatatlanná válhasson. Ezért Mohini diszkoszával elválasztotta Rahuketu fejét a testétől. Belőle teremtődött a két rosszindulatú bolygó, a Rahu és a Ketu (a védikus asztrológiában), azt mondják, hogy holdfogyatkozáskor Rahu bosszúból lenyeli a holdat, de mivel nincs teste, a hold Rahu nyakán keresztül elmenekül.

Mi lehet a történet hétköznapi életünkre vetített tanulsága? Például, hogy a démonokat csak úgy győzhetjük le, ha először szembe nézünk velük. Számítsunk rá, hogy nem lesz könnyű. Amikor a méreg felforrósodik a füstje émelygést okozhat. Viszont semmiképpen sem szabad lenyelnünk ezt a méreget, nem hagyhatjuk, hogy elpusztítson minket, de kiköpni, elrejteni sem érdemes. Helyette csak figyeljük meg, közben pedig maradjunk függetlenek tőle. Mindezt tegyünk annak tudatában, hogy ha a negatív gondolatok, érzések és cselekedetek fölé emelkedünk, akkor tiszta rálátást nyerünk valóságra, így nem mérhetnek ránk kibírhatatlanul nagy csapást az élet megpróbáltatásai.



Az ashtanga vinyásza tradíció szerint az ászana gyakorlást minden reggel nyitó mantrával kezdjük, amivel Pantanjali-hoz fohászkodunk és kérjük, hogy segítsen eloszlatni szemünk elől a legnagyobb mérget, az illúziót:


niḥśreyase jāṅgalikāyamāṇe saṁsāra-hālāhala-moha-śāntyai॥

ugyanúgy, ahogy egy képzett orvos teljes jólétet hoz létre azáltal, hogy meggyógyít bennünket az illúziótól (moha), a világ legerősebb méregétől (hālāhala) (saṁsāra);


Ashtanga online élő órák Fáth Tamara és Charles Secallus hétfő és péntek reggel 7 órakor

34 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjoga@gmail.com

​created by @adform