Vendégségben nálam

Ma megtartottam az első online órámat élő-közvetítéssel itt a Facebookon. Nagy volt bennem az ellenállás, mert úgy gondoltam, hogy jógát így nem lehet tanítani.



Nekem az oktatásnál nagyon kell az, hogy lássalak, halljalak titeket, tehát eddig az érzékszervi tapasztalásra hagyatkoztam, mert apró pici gesztusokból, rezdülésekből, testbeszédből vagy akár levegővételből, testhőmérséklet alakulásából vontam le következtetéseket az elmére vonatkozóan és ezért voltak hatékonyak az órák. Persze a sok év alatt sokszor oda se kell néznem, de érzem, tudom, mi történik akár az oszlop mögött. De azt hittem eddig, hogy azért van ez mert ott vagyunk együtt egy térben.



Vajon a tér és az idő tényleg csak relatív létezők?



A fizikai test, a jóga szerint, a külső burok, mutatja a belső állapotot. Látható, tapintható, szagolható, ízlelhető hallható akár. A kint jelzi a bent-et. Azt mutatja, hogy mi van belül, legmélyebben. Ami nem látható, nem hallható, nem szagolható, nem tapintható, nem ízlelhető.



Ma láttam egy megosztott képet, amin ez állt: Most hogy nem mehetünk ki, induljunk el befelé.



Azt gondoltam, ha nem kapok visszajelzést, nem tudok válaszokat se adni. A jóga kapcsolódás. A jóga kommunikáció. Ha a telefonomnak tartom, féltem az nem fog menni.



Rákényszerülünk, hogy nagyon befelé induljunk most már és így vagyok az online élő oktatással is. Ha nem hagyatkozhatok az érzékszervi tapasztalásomra, csak a megérzéseimre akkor erőfeszítéseket kell tennem. De megy, csak így nehezebb. Az intuíció nem ismer fizikai határokat, időt és teret. Az intuíció mezeje, a szeretet, az érzelem és a gondolati tér itt van körülöttünk. Sokkal összetettebb világ, mint ahogy gondolnánk.



Sőt, az érzékszervi tapasztalás csak a "lebutítása" ennek az összetett tapasztalásnak, és szerencse, hogy így van, különben ha mindent a hétköznapokban megéreznénk, messze túl észlelnénk az öt érzékszerven akkor megőrülnénk. Képtelenek lennénk feldolgozni.



Most a nagyszobám magányában kénytelen voltam átlépni a szimpla érzékszervi tapasztalást és vakon a megérzéseimre hagyatkozni. Ma reggel 11-en voltunk és többeket ismertem, így úgy érzem ment, de még csiszolnom kell. Teljesen meg kell haladnom az egót, ez a kulcs. És ezért álltam eddig ellen, mert az egóm volt az, aki azt mondta, olyan sok mindenben legyőztél már, valamit hagyj még nekem.



Az egó az, aki az érzékszervi tapasztalásba van zárva. Eddig is tudtam, de ma úgy igazán átéreztem.



A képernyő és a személyes találkozás hiánya miatt attól féltem, hogy az óratartás olyan lesz mint egy szereplés. Hogy csak leadom az órát, de én nem akarok órát leadni. A gerinctornát és az aerobicot le lehet adni, de a jógát nem. Gondoltam. Közben hiába volt közöttünk egy közvetítő, talán úgy éreztem, az üzenet átment, mégha nehezebben és akadozva is fogtuk az adást. Volt aki azt mondta utána, hogy hamarabb kizökkent, mint amúgy az óráimon, mert a saját környezetükben egyedül nem tudtak olyan koncentráltak maradni, mint egyébként. Ha nem vagyok ott. De újra meg újra visszatalált.



Mindenkinek nehéz, de mindannyian helyt fogunk állni. És ha csak néhány percre is meg tud valósulni az elme hullámzásának a leállítása, már nyertünk.




Az elmúlt napokban jógaoktatók sora nyitotta nagyra otthona ajtaját és engedett be titeket abba a szent helyre, ahol ő él. A járvány bepillantást enged az otthonainkba, amit most nem rejtünk el tőletek. Érdekes lenne egy képmontázs a sokféle berendezésű nagy- vagy hálószobából, intim terekből, amelyek lelkünk árulkodó szimbólumai is egyben.



Indítok egy kampányt! Megköszönném, ha csinálnátok egy képet nekem a ti szobátokról, ahol ti is gyakoroltok, hogy ily módon legalább lássuk egymást. Hagy lássa ország-világ, milyen sokan gyakorolják most otthon a jógát!



Várlak nagy szeretettel holnap is magadhoz befelé és vendégségbe hozzám!



Szeretettel


Alexandra



U.I.: A holnapi gyakorlás bevételét felajánlom a Magyar Vöröskeresztnek, aki védelmi felszerelést vesz belőle az egészségügyben dolgozóknak. Már a mostani felajánlások összege meghaladta bőven a 100000 Forintot. Ha úgy döntesz, te is jössz holnap este hozzám, kérlek, mielőbb regisztrálj be az eseményben található linken.


A képet a gyakorlóhelyedről kérlek, küldd el emailben az utkozbenjoga@gmail.comra vagy üzenetben a Facebook oldalamnál. Köszönöm






44 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjogainfo@gmail.com

​created by @adform