Kapcsolj ki!

Ma reggel kezdődött. Két hete vagyok itthon és nem megyek társaságba, nem tanítok személyesen.


Ma reggel elvonási tüneteim jelentkeztek.


Én szerencsés vagyok, itt élünk az erdő szélén, órákig mehetek és nem találkozom élő emberrel, nem befolyásolt a kijárási korlátozás és friss levegő hiánya szempontjából a karantén. Elképzelni se tudom, mit élhet át az, aki egy nagy tömbházban lakik. Együttérzek veletek!


De ami engem is érint, az pont a nem érintkezés emberekkel.

Minden reggel úgy kelek, hogy egy pillanatig azt hiszem, ez az egész egy rossz álom volt, micsoda rémálom, nem lehet kimenni és találkozni másokkal, maszkban kell járni és emberek ezrei halnak meg. Őrület. És esküszöm minden reggel, amikor kinyitom a szemem egy másodpercre az jön, hogy ez vajon a valóság vagy csak álmodtam az egészet.


Most én is nyúlok először a telefonomért és nézem, vajon igaz e ez.


Elalvás előtt imádkozom, most én is, úgy igaziból, minden este.


Az elvonási tünetek jelzik nekem, hogy mennyire függünk egymástól, hogy az ember mennyire a fizikai kapcsolódásba ragadt lény. És ez nem baj!


Most partra vetettként úgy élünk, mint hajótörött egy lakatlan szigeten, csak az illúzióját tartjuk fent, hogy nem.


A rengeteg élő közvetítés, színház, koncert, tánc mind mind továbbra is kint tartják a figyelmet. Holott már rég befelé kellett volna mindenkinek elindulnia! Az, hogy úgy folytatjuk, mintha semmi nem történt volna, csak nem tudunk elmenni most, találkozni iszonyú fájdalmas a lelked mélyén. És ahelyett, hogy elindulnánk befelé, jógáznánk, meditálnánk, próbáljuk vergődve úgy folytatni mint eddig, csak egy képernyőre meredve.


A képernyő pedig csak még tovább eltávolít. Frusztrálttá tesz és még szorongóbbá. Sose szerettem semmit egyébként a tévéből nézni, se sport, se más közvetítést. De most különösen elkezdett zavarni és azt érzem, minden egyes koncerttel csak még szomorúbb és szorongóbb leszek.


A szorongás pedig türelmetlenséget szül. Megjelenik, hogy mikor lesz már vége? Iszonyú messzire helyezi a távlatokat kint és ezáltal most benned.


Egyre jobban távolodsz el önmagadtól.


Nem kell minden színházi közvetítést megnézni, minden felolvasást meghallgatni, nem maradsz le semmiről! Mindenki kirakta magát az online térbe, legyen az bármilyen előadóművész. Behúzva minket együtt egy látszatvilágba, itt a Minden rendben.

Nem, egyáltalán nincs rendben. És semmi. Foglalkozz végre magaddal! Találkozz a nappaliban végre magaddal! A csöndben. Az egyedüllétben. A magányban. A társas magányban. A reménytelenségben. A fájdalmadban. A félelmeidben. A bizonytalanságban. A kétségekben.



Ne kendőzd el! Ne csinál úgy mintha!


Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy ne nézz meg egyetlen egy közvetítést sem, de ne frusztrálódj, hogy még ma sem sült ki a kovászos kalács, és a hatmagos vajas kifli.

Ez az online áradat többet árt, mint használ.


Az igazán értékes és értelmes idő eltöltése most egyedül egy helyen van: magadban. Használd ki, mert aztán nemsokára vagy sokára, de biztos eljön az a hajó és megmentenek. Akkor költöznöd kell a szigetedről úgy, hogy nem történt benned semmi igazán. Változás nem történt benned.


Na az az igazi elfecsérelt idő.


Jógázz, meditálj. Folytass bármilyen tevékenységet, ami fogja a kezed, ezen az úton most. A többit pedig nagyon nagyon szűrd meg. Állj rá a matracra akár naponta kétszer. Aztán még ülj rá néhányszor. Másnak nincs most igazán értelme.


A való életben sem mész el naponta két színházi előadásra, három moziba és négy koncertre és ha ez nem lenne elég , nem fejeled meg egy felolvasással.


A kikapcsolódással most csínján bánj. Mondjuk tervezd meg, hogy ma mit fogsz megnézni, egy valamit és ne klikkelj tovább.


Olvass! A monitorról szakadj le!


Az élet most befelé terel. Nem mozdulhatsz, otthon maradsz.


Nagy kihívás most elfordítani a fejed.


A jóga lehet a biztos, hű társad ebben. Használd!

Engedd, hogy a szövetségesed legyen!


Namasté Alexandra

23 megtekintés

Kapcsolat: utkozbenjoga@gmail.com

​created by @adform