Holnap megkezdődik az alászállás - indul a Skorpió

Hamarosan a Nap eléri azt a helyet, ahol a Tejút két ágra hasad, ahol az egyik ág találkozik az állatövvel, ahol a Világfa gyökeredzik. A régiek szerint erre, az Ég országútjának itteni végénél van az egyik átjáró a másik világba, itt nyílik az alvilág kapuja. A kapukat ottjártakor mindig a Nap nyitja meg. November első napjának éjszakáján a Világfa tövénél a sötétség, az alvilág kapuja tárul fel, amikor nekünk, élőknek az elhunyt ősök birodalma felé, a halott szellemek számára pedig az árnyékvilágból e világ felé nyílik meg az átjáró.

Halottak Napjának előestéje, november elseje így a legerősebb időpont azok közül, amikor a hagyomány szerint leomlanak a válaszfalak az élők és holtak világa közt és utóbbiak felkereshetik övéiket egykori lakhelyükön. A rokonok, leszármazottak ilyenkor nem dolgoznak, hogy a szellemek nyugalmát ne zavarják. Este gyertyát gyújtanak a család minden egyes halottjának, a bőséges lakoma végeztével pedig éjjelre ennivalót hagynak a terített asztalon a hazalátogatóknak, hogy megvendégeljék és ezzel biztosítsák őket ki nem hunyó emlékezetükről.

A Skorpió-időszak az évkörben a befelé fordulás elmélyítésének szükségességéről szól. A Skorpió első dekádjának végénél a Nap eléri az Alvilág kapuját és megkezdődik alászállása, túlvilági útja, mint a mitikus és mesei hősöké. A Skorpió időszaka számos szellemi lehetőséget hordoz – s ez nagyon ismerős a Skorpió-szülötteknek! - a születés és halál titkainak keresése, a mélységek kutatása, a tabukkal való foglalkozás, a szembesülések, az ellentétek és a szélsőségek keresése és tudatos megtapasztalása, a belső késztetésből eredő átalakulás terén.

Beavató időszak ez, a halálból való tanulás ideje. A Skorpió első dekádjának végétől, Halottak napjától kezdődő időszak jelszava: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”. Ilyenkor a mi benső világunkban is alászállás indul a sötét tudattalanba, szembesülés kezdődhet az árnyékvilágunkkal. Az egyik legnagyobb lehetőség mégis a mulandóság tudatosítása, azaz érdemes megvizsgálnunk, mi a mulandó és mi a maradandó, megőrzendő bennünk.

Ezt támogatja a tíz nappal később, a második dekád végétől induló negyven napos böjti időszak. Negyven nap épp elegendő arra, hogy megszilárdítsuk a változást, a teljes átalakulást. Ez az Opus Magnum, a Nagy Mű ideje, benne a fő művelet a solutio és a coagulatio, az oldás és kötés, amikor egy magasabb szinten szilárdíthatjuk meg magunkat, finomabb támasztékot teremthetünk tudatosságunknak.

A negyven nap alatt kiemelten fontos a harmadik, hetedik, tizenkettedik, huszonegyedik nap, amelyek az újravizsgálást, az áttörés, átszakadás elmélyítését, fenntartását segítik. Így nem hagyjuk, hogy elsikkadjon a felismerésünk, eltemetődjön a szándékunk, újraszövődjön – ahogy egyébként nagy erővel szokott – a megszokott kis életünk komfortzónáját fenntartó öntudatlan benső programjaink hálója. Fontos tapasztalás ez évente annak érdekében, hogy meggyőződjünk függőségeink felszámolhatóságáról, elvarázsoltságunk megtörhetőségéről, hogy felkészüljünk a negyven nap vagy életünk végén, a halál küszöbén való nagy átlépésre: a teljes szabadságra.

Forrás: Gönczöl Szabadegyetem Javaslap