Recent Posts

Archive

Tags

A rózsaszín heveder

Moss kezet. Fertőtleníts. Fertőtlenítsd. Mosd újra meg. Mosd át. Töröld át. Rakd félre. Rakd el. Ne fogd meg. Ne nyúlj hozzá. Ne nyúlj az arcodhoz. Ne nyúlj a szádhoz. A füledhez. Az orrodhoz. Ne nyúlj a szádba. Az orrodba se. Nem, oda se. Meleg vízzel. Szappannal. Sokáig dörzsöld. Húzz kesztyűt. Ne érintsd meg. Óvatosan vedd fel. Óvatosan vedd le. Ne a kezedbe! Menj hátrébb. Állj hátrébb. Ne vedd át. Ne gyere közel. Csak állj meg ott. Ne gyere be. Csak rakd le. Kártyával, nem készpénzzel. Maradj otthon. Ne menj ki. Hiányzik az ölelés. Mindig is tudtam, mennyire fontos. Ráadásul én amúgy is egy olyan ember vagyok, akinek a fizikai kontaktus, a Körperkontakt, a tapintás nagyon nagyon fontos. És most egyre jobban hiányzik. Rengeteg virtuális ölelést kapok, ez jó. De más. Persze, hogy más. De B.C. (before corona) vagyis j.e. a köszöntés és a köszönet jele volt az ölelés. Namasté. Egyek vagyunk a szívünkben. Nem csak a kéztartással mutattuk ki, hanem ténylegesen összeért a szívünk. A mellkasunk. A karunk, a kezünk. Az órám után odajöttél és megöleltük egymást. Mert mindketten, mindhuszan éreztük, itt valami közös történt, egy pillanat, egy villanás, de összekapcsolódtunk, ezt az óra után meg kell pecsételni. Egy öleléssel. Az ölelés pecsét. És most pont ezt kell nélkülöznünk. Most megtartom az órám, így egy hét után egész jó is lett és sok visszajelzést kapok, hogy működik szinte ugyanúgy, az otthoni magányotokban is megy a sírás, az engedés. Örülök, mert nem gondoltam volna, hogy ez jó lesz, de átmegy az üzenet és hatni tudunk egymásra így is. Viszont kikapcsolom a telefont és elmarad az a bizonyos ölelés. Szétszéledünk. Megyünk kezet mosni. A nagyszobámban csönd lesz. Kilökődtünk egy olyan térbe, ahol ebben a virtuális szkafanderben már most kezd kényelmetlen lenni. Pedig hol van még a vége! Különösen azoknak szorít és izzaszt, akik egyedül élnek. És akik nem jól élnek egyedül. Nem szemrehányás, nem tanultunk meg jól egyedül élni. Lehet jól élni egyedül? A jóga azt mondja igen. Most kénytelen vagy megkeresni és rátalálni magadban az ölelésre. Sok mindent meg lehet most találni magadban, a biztonságot meg is kell. Túl sokat mástól és a világ dolgaitól tetted függővé. Most ezek mind mit sem érnek. De hol találod meg magadban az ölelést? Ez itt most a nagy kérdés. Egyedül a jóga fogja megmondani neked a választ. Fogadd most a jóga ölelését.


Az igazi élet a komfortzónán túl kezdődik, unásig hallgattuk és aztán hirtelen oda lökött minket tényleg az élet. Hát akkor nézzünk itt jól körül. Mert a maradj otthon, na az önmagában nem elég. A maradj otthon és csinálj valami értelmeset, na az a valami. Most a tényleges ölelést ki kell érdemelni. Ez most nem egy élő show, ez az élet. A jutalom a végén nem egy lakás, egy drága utazás, nem is havi apanázs. A jutalom a végén az ölelés. Azt hiszem nincs szomorúbb most annál, hogy Kingának a még j.e. nálam felejtett hevederét úgy fogom ma este neki átadni, hogy lerakom a ház elé, a lépcső aljára. Mert ma még nincs ölelés. Hát akkor megyek is keresni a matracra, jó reggelt neked is és küldöm ezt az írást mindenkinek, akinek szintén hiányzik ez a valami. Vagy az a valaki. Gondolok rád nagy szeretettel! Namasté Alexandra #öleljmegmavalakit