Recent Posts

Archive

Tags

A szent szám

Aztamindenit, most látom 6999 követője van az Útközben jóga oldalnak. Hú de izgulok, ki lesz a 7000. A hetes egy nagyon fontos szám.


7 csakra van. 7 szín alkotja a szivárványt. Jézus száma a 7. Hét utolsó szót mondott a kereszten. Ez a szám Isten száma és most döbbenek rá, hogy pont ma írtam erről. Istenről.

De hét feje van a sárkánynak is (általában) és hét a törpe is, van hét tündér és hétszer kell valamit elmondani, megcsinálni, hogy teljesüljön.


A fáraóknak hét lelkük van.


Hétpróba, amit ki kell állnia a hősnek.

Hetedhétországon is túl történnek az igaz dolgok.

Hétmérföldes csizma.


7 nap van egy héten. 7 nap a teremtés, először a világosság és sötétség, majd az ég és a víz, aztán a föld és a növények, majd jöttek az égitestek, állatok, az ember és a hetedik napon Isten megpihent. Káinnak hétszer kellett vezekelnie a testvérgyilkosságért.


Hét főbenjáró bűn van. Heten vannak, mint a gonoszok.

Hétpecsétes titok. Hetedik pecsét. Hét angyal.

Hét vezér.

Hét szűk esztendő.

Hét év Tibetben.


A zsidó vallásban a hetes a tökéletesség száma, amely a harmóniát és teljességet hordozza. A tibetiek szerint negyvenkilenc (7x7) napig van a lélek köztes létben, abban az átmeneti időszakban, a Bardó állapotában, amely a haláltól a lélek új testben való újjászületésig tart.

Azt mondják, egy párkapcsolatban a hetedik év a kritikus, ha azt túlélik, mindent túlélnek együtt.

Hét év alatt lecserélődnek a sejtjeink.

Az asztrológia szerint a hetes szám a Szaturnusz száma, amelyet „sorsbolygónak" vagy a „végzet bolygójának" is hívnak. Amikor megjelenik a horoszkópban, mindig valami nagy, jelentőségteljes változást, valamilyen újdonságot hoz. Olyat, amellyel meg kell birkózni, ami kihívást jelent, ami sorsfeladat. A Szaturnusz átformál, olyan tulajdonságainkat, amelyek nem erősségeink, amelyekben fejlődni kell. lehet első ránézésre akadályokat gördít elénk az élet, melyek leküzdése nem könnyű, de ezáltal erősebbek, határozottabbak, bölcsebbek és felnőttebbek leszünk.


Valószínűleg a Hold járásából jön ez az egész, de ez csupán egy feltételezés részemről, hogy a Holdciklus legkisebb egysége a 7. Vagy ha a Szaturnuszt nézzük, a Szaturnusz hétévente tesz meg egy negyed kört.


Nem vagyok egy nagy számmisztika ismerő, sőt, kicsit megmosolyogtat, de a 7-es szám kivétel. A hét misztikus szám. Mágikus.


A jóga lépcsőfokai ugyan összességében 8, de a nyolcadik maga a megvilágosodás, tehát a tudati szintek,a változás, az elmélyülés szintjei 7! Hét szinten kell áthaladni, mire az ember eléri a megszabadulást.


Különleges időszak jön az Útközben jóga jógik életében, vízválasztó.


A hetes a spirituális ébredés száma.


Gyakoroljunk fáradhatatlanul!

Hari Om Alexandra