Recent Posts

Archive

Tags

Elköteleződés

Tegnap este NaJó megkérte a kezem.


Na nem úgy, hiszen ő már megtalálta életében a szerető társat, viszont tegnap a jógában léptünk végső szövetségre és fogadtunk egymásnak hűséget ebben.


Hogy miért volt erre szükség? Mert én elbizonytalanodtam, nem őt illetően, benne már régen biztos vagyok, hogy én vele és csakis vele, amiben egyébként pont a közelmúlt erősített meg még inkább, hanem abban bizonytalanodtam el, hogy vajon ez meddig tarthat ilyen harmóniában. Jött egy külső hatás, egy élmény tegnap, és arra válaszolva elgyengültem. Kikerültem a mostból, a középpontomból. Tudjátok, mint Amelie, abban a bizonyos cseppfolyóssá váló jelenetében.


Ha a tudatalatti félelmek mozgatnak, az addigi mintázatok, akkor történhet ez meg, sőt akkor történhet az is meg, hogy még féltékenykedünk is, szerintem.


Miért van az, hogy olyan nehezen köteleződünk el? Különösen a férfiak. Miért van az, hogy egy nőnek arra van szüksége, hogy a férfi megkérje a kezét és mellé álljon ezzel a kijelentésével.


Hogy miért az kell, hogy a férfi odaálljon és azt mondja, te az enyém, én a tiéd, erre nagyon egyszerű és felszínesnek tűnő válasz adható, mégpedig az, hogy a nő biztonságban tudhassa, érezhesse magát, ezért kell ez. Hogy amit a nő teremt, az ne vesszen kárba, hogy azt legyen ereje megtartani. Hogy az utódokat biztonságban tudja.


Mert egyedül bizony nehéz.


És amikor a nő rengeteg erőt és energiát belerak az alkotói folyamatba, legyen az ténylegesen egy gyermek kihordása és megszülése vagy akár más alkotói folyamat, ötlet megfoganása és megvalósítása, akkor kell az, hogy a másik, akivel erre a közös feladatra vállalkozik, azt tudja mondani, hogy igen. A párkapcsolat is egy közös vállalkozás.


Amikor a férfi felvállalja őt, akkor azzal önmagát is felvállalja, legyen az egy párkapcsolat, vagy olyan, mint a miénk NaJóval, munkakapcsolat. Bár nekünk a jóga nyilván messze túlmutat a hivatásunkon, mert olyan egyetértés és elfogadás, egymás tisztelete és egymás iránti alázat van bennünk NaJóval, amit azt hiszem, még soha senkivel nem tapasztaltam, fantasztikus kapcsolódás a miénk, amiben egyszerre vagyunk nő és férfi. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk ebben.


Amikor a férfi azt mondja igen, akkor tulajdonképpen azt vallja be magának és a világnak, hogy a másik nélkül nem menne, hogy a másik nélkül nem lenne kerek egész a saját története. Elcsépelt közhely, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős, támogató női minőség. De így van.


Képzeljétek, nagyon érdekes beszélgetés hangzott el, a nyári táborban, az oktatóképzésen, amikor mindenkivel elbeszélgettünk négyszemközt a végén, hogy mit látunk benne, egyfajta tükröt mutatva nekik, hogy mit gondolunk, mit érzünk, hol tart a gyakorló, merre gondoljuk, hogy érdemes lenne tovább mélyülni, készülve a vizsgára. De ezek a beszélgetések nyilván mindig nekünk is tükröt mutatnak.


Az egyik résztvevő azt mondta, hogy érdekes volt látni, hogy amikor egyik délután egy pár órára el kellett mennem, akkor NaJó öntudatlanul elkezdett női minőségeket is magára venni, úgy kommunikálni, nyilván, hogy meg legyen az egyensúly.

Amikor visszajöttem, amikor ott vagyok vele, akkor nagyon erősen viszont meg tud mutatkozni önnön férfiassága, sokkal férfiasabb tud lenni, ha én is ott vagyok és fordítva is így van, ha ő nincs ott, akkor én is sokkal keményebb és katonásabb vagyok, hiányzik akkor jobban belőlem az engedékenység és a lágyság, amikor ő nincs ott.


Így vagyunk az életben is szerintem. Szükségünk van egymásra.


Azt gondolom, nem lehet teljes életet élni, ha az embernek nincs társa. Hogy megvalósítani önmagát csak a másikhoz képest tudja az ember, legyen az férfi vagy nő. Hogy teljességében csak akkor tud igazán megnyilvánulni, ha megtalálja a másikkal azt a közösséget, aki mellett igaz önmaga tud lenni.


Tudom, ez erős. Nehezen elfogadható, belátható. Sokszor azt hazudjuk magunknak, gyengeségből, hogy jó így ahogy van, egyedül. Én így is egész vagyok. Pedig nem. Vállald fel s sérülékenységeidet, a gyengeségeidet, a sérüléseidet.


Nem azért írom ezt le, mert hibáztatni kellene magadat, ha nem ebben vagy, azért írom le, hogy ébresszelek, hogy ne elégedj meg azzal, ami van, hogy kövess el mindent annak érdekében, hogy feltárd magadnak az értékeidet, hogy megismerd önmagad, azt, hogy neked mi kell, mire van szükséged, hogy te mi vagy ki vagy.


Hogy ne menj bele kompromisszumokba, téged bántó, ártó kapcsolatokba, ahhoz az kell először, hogy keress, kutass önmagadban.


Ha megleled magadat, akkor fogod megtalálni a másikat.

És minden sikeres nő mögött ott áll az erős férfi is egyben, ezt se felejtsd el.





Szeretettel

Alexandra