Recent Posts

Archive

Tags

Sat cit ananda

Hogy a jóga mennyire egy csodálatos dolog, ezt minden nap, újra meg újra megfogalmazom magamnak, reggel a szőnyegen.


Megtanít benne lenni a jelenben.


Jó, jó, micsoda elcsépelt mondat ez már, gondolhatnád. De nem, ez a legnagyobb ánanda, a legtökéletesebb, fogalmakat és mindent meghaladó boldogság, öröm, benne lenni a létezésben.


És egyben az egyik legnehezebb. Mármint ide eljutni.


Persze csak akkor tud megvalósulni, ha teljesen mozdulatlanná tudsz válni az elmédben. Nem, ezen a fotón nem jógázok, bár nagyon úgy néz ki, de nem jógázok, annak ellenére, hogy egész jól vettem föl a gyakorlatot a kép kedvéért. Nem, itt éppen azon aggódom, hogy az önkioldó vajon előbb old-e ki, mielőtt belehelyezkedem az ászanába. Persze, hogy előbb oldott ki, még nem sikerült a lábaimat a helyére rakni. De most nem vacakolok vele, hogy újra meg újra felvegyem.



Amikor viszont előtte belefeledkeztem önmagamba, a kilégzés és a belégzés ritmusába, amikor kirántom magam a tér és az idő megkötöttségeiből, meghaladom a csapongó érzelmeimet, gondolataimat és az akaratomat, meghaladom azt, ahogy érzem magam és azt is, aki én vagyok, amit mint ezekből összeraktam magamnak, mint személyiség, na akkor viszont megtörtént a csoda.

Sőt, még a csodát is meghaladtam, az az igazi sat cit ananda.


Nem megy egyből. Nekem sem, pedig, több, mint 15 éve töltök most már minden nap időt a matracon. De mégsem. Persze egyre könnyebben jutok el az állapotba, egyre hamarabb enged az egó, nem játszmázom már, a lényeg a lecsendesedés, nem töltöm az időt már fölöslegesen másra, amit a jógára amúgy akasztanék.


Ráállok.


Ahogy elkezdem és picit bemelegítek, már fürge elmém ott van, hogy vajon mit csináljak a bemelegítés után. Gyorsan megtalálom és vissza. Utána Napüdvözletek. Először piszok nehéz átvergődnöm maga, a gondolatok hullámain, jön a miről szóljon a mai bejegyzés és már jön is a bejegyzés első mondata. Nem tágítok. Vissza. Vissza oda, ahol ez nincs!


Megyek tovább, haladok szépen gyakorlatról gyakorlatra, újra meg újra megküzdök önmagammal, azzal, ami zajlik bennem.


És akkor, egy-egy ászanánál már néhány másodpercre sikerül. Belégzés-kilégzés. Érzem a fékezést.

Megyek tovább, küzdök, csinálom. Nem, fizikailag nem igazán jelent kihívást a ma reggel, ismerem jól már a gyakorlatokat, nem is érdekel már a forma. Egyszerűen nem. Nem izgat, hogy nézek ki benne, elvesztettem erre vonatkozóan már rég az érdeklődésem.


Az ászana eszköz! Egyben a varázsbot, de akkor is csak egy eszköz. Olyan, mint a lábas, amiben fő az ebéd. Ezért viszont nem is vagyok meg nélküle. De sosem lehet cél!


Felveszem, lebontom, belélegzek, kilélegzek. Újra, meg újra.


Aztán megtörténik a csoda, a citta vrtti nirodhah. Csendben létezem.


A csenden túl létezem.


Ott nincs ászana, nincs szoba, meg kutya, meg mit egyek reggelire.


Ott magam vagyok.


Gyakoroljatok fáradhatatlanul, mert elképesztően megéri!


Namasté Brávácz Alexandra

#jóga #jógamindennap #Útközbenjóga