Recent Posts

Archive

Tags

Te hogyan szeretsz

Olvasom Lukács Liza Hogyan szeretsz című könyvét, mely nagyon jól megmutatja a nyugati pszichológia megközelítését ahhoz a témához, amit úgy hívunk a jógában, hogy családi karma.

A nyugat mindig is szerette a számokat, megmérni a valóságosnak tűnő dolgokat, ezért először is itt egy kis statisztika a könyvből.


Az emberek 30%-a-kötődik csupán biztonságosan a másikhoz, vagyis ennyi azon emberek aránya, akik számára egy kapcsolat, és most mindegy, hogy az párkapcsolat vagy baráti, vagy munkahelyi kapcsolat, egymás elfogadásán, támogatásán és érzelmileg az egyenlőségben mutatkozik meg.


Az emberek 70%-nak nem!


Durva szám? Igen!

Ez azt jelenti, hogy 10 emberből 7 vagy szorong és ambivalens érzései, kiszámíthatatlan érzelemvilága van vagy érzelmileg inkább elkerülő magatartást folytat. 7 ember az, aki küzd, aki magányos vagy harcol, aki boldogtalan.


Az, hogy valaki biztonságos vagy bizonytalan kötődési mintázatú azért fontos kérdés, és ezt mondja a jóga is, mert azokban a kapcsolatokban fogja magát otthon érezni, azt az érzést keresi később is, ahol azt kapja, amit gyerekkorban megtapasztalt.


Ha nem tudatos.

Vagy ha már tudja, de nem tesz ellene, nem tud ellene tenni, mert a karma úgy köt, mintha beton lenne. Lebénít, mozgásképtelenné tesz, olyan érzést keltve, mintha le lennél bénulva. Az ember sokszor oda nem jut el, hogy segítséget kérjen mástól, oda sem jut el, hogy változtatni tudjon, csak folyamatosan szövi tovább a köteléket, keveri ki a betont, önmagát rabként tartva.


A jóga az, ami a karma kötelékeit kőkeményen elvágja. De nem lehet tinglitangizni. A jógát csak komolyan lehet venni és csinálni. Már annak, aki szeretné változást úgy komolyan és őszintén az életében. Olyan nincs, hogy hetente egyszer jógázgatok, vagy, hogy néha elmegyek egy táborba szórakozni. Ez kőkemény bontás, vagyis mindennapos fáradtságos munka.


De hidd el, megéri! És nem lehet senkinek szemrehányást tenni, senkit nem lehet hibáztatni, főleg nem a szülőknek, mert a most van, a jelen van, legfeljebb magadnak tehetsz szemrehányást, ha nem csinálod és benne maradsz a mintában.


Tehát a bizonytalan bizonytalanul fog viselkedni és érezni magát a kapcsolatban, a biztonságos pedig biztonságosan. És képzeljétek, ez már egyéves korban mérhető.


És itt nem arról van feltétlenül szó, hogy valakit bántalmaztak gyerekkorban, persze az is nagy szám, mert ebből a 7 gyerekből 2 félelmekkel élte le gyerekkorát. Viszont van 5, tehát minden második ember, a társadalom fele!, akit nem bántalmaztak, csak vagy nem tudtak jól reagálni arra, amire lett volna igénye, pl. sírt mert éhes volt, de az anya azt hitte pelenkát kell cserélnie, vagy az anya kiszámíthatatlanul reagált az igényeire, egyszer így egyszer úgy, ez tipikusan egyébként az, aki egyik kezével ölel, másik kezével pedig felpofoz, ha már elég közel kerültél hozzá.


És akkor van az, aki nem tud mit kezdeni az érzelmeivel, mert az anya nem volt elérhető a gyermek számára, aki inkább rideg, érzelemmentes, na ő felnőtt kórban is, amikor úgy alakul, főleg, hogy a másikra oda kellene figyelnie, akkor ő inkább a másikat magától eltolja.


Az első bizonytalan az, aki mindent az érzelmeken keresztül lát és fog meg, legyen szó egy spenótfőzelékről, aki túlgondol, túlérez, rátelepszik a másikra, elszívja a levegőt is előle.

Elképesztő módon és túlzottan kitárulkozik.


A másik pedig az, aki fél, aki visszahúzódik mindig inkább vissza a biztonságosnak hitt csigaházba, az, akihez nem lehet hozzáférni, az aki az érzelmeivel nem tud mit kezdeni, velük szembe nézni és vállalni sem tudja azokat. Az, aki inkább a chaten szakít, minthogy találkozna vagy felhívna.


Ő az, aki elképesztő módon magába fordul és begubózik.


Egyik sem jó.

Szóval miért baj ez?


Mert ha gyerekkorban nem találkozik az anya/apa és a gyerek szükséglete, ezek a gyerekek saját igényük kielégületlenségét raktározzák el magukban. Felnőttkorban állandóan azon aggódnak, hogy vajon szeretik-e őket és olyan kapcsolatokat "vonzanak be", ahol bizonytalanok lehetnek. Ahol fenn tudják tartani a bizonytalanságukat. Csak az az érdekes számukra, más kapcsolatban unatkoznak.

Nagyon dolgozik az ilyen emberben, az élet minden területén a megfelelési kényszer, azt gondolja magáról, hogy ő sosem elég jó, a konfliktusokat nem vállalja be vagy fel, vagy azt sem, ha hibázik, mert akkor nem fogják őt szeretni és amint közel érez magához valakit, abban a pillanatban attól retteg, hogy elveszítheti, magyarul a kapcsolódás egyet jelent a vesztességgel.


És ezt így szépen előre is vetíti.


Mindig rossz és fájdalmas párkapcsolatuk lesz.


Ráadásul, ha kellenek egy másiknak egyből gyanakodni kezdenek, hogy akkor biztos a másik nem is elég jó vagy majd úgyis át fog verni. Ezért sosem tudják magukat beleengedni egy kapcsolatba, sosem tudják magukat biztonságban érezni. Ez a pszichológia szerint a szorongó ambivalens.


Az elkerülő bizonytalan pedig kerül mindent, sokszor a testi érintést is, egyedül küzd meg minden élethelyzettel, nem érti és nem is akarja a társas kapcsolódás lehetőségét és biztonságát. Az, aki mindig elvan úgy nagyon jól magában, sőt. Az, aki fél mások véleményétől, érzelmeitől. Aki inkább nem kommunikál, nem akarja megosztani az élményeit. Ő volt az, aki egyébként hiába hívta az anyját sírással babaként, úgysem jött. Rövid párkapcsolatai vannak, ha vannak egyáltalán, nem csak másokkal, magával sem foglalkozik sokat, néha igénytelen, szikár, távolságtartó.


És mi van biztonságosan kötődő kisebbséggel?


Nézzük mit nem csinál az, aki biztonságosan kötődő, mert ez mutatja meg igazán, hogy mit jelent jóban lenni önmagammal és másokkal.


Aki biztonságosan tud kötődni, az olyannal nem kapcsolódik, aki nem elfogadó vele szemben, akiben nincs gyengédség, odafordulás, érzékenység, ráhangolódás, akivel nem lehet nyílt, őszinte kommunikációt folytatni, aki nem tiszteli a határait, aki nem fordul empátiával felé, akinek nem fontos a kapcsolat egyensúlya, az egyenlőség, az egyenrangúság a kapcsolatban.


Olyannal nem kapcsolódik, aki nem gondolja magát nem szerethetőnek vagy nem értékesnek, főleg akkor, ha elhagyják.



A biztonságosan kötődő ember életében egyensúlyban van a párkapcsolat, a munka és az öngondoskodás hármasa.


Szívből ajánlom ezt a könyvet, mert zseniálisan rámutat a problémáinkra, a végén egy kérdéssorral még jobban képesek vagyunk beazonosítani magunkat, ami arra jó, hogy szembenézzünk a múlttal, azzal a karmával, ami itt hömpölyög mögöttünk és dübörög bennünk, mint az ütőér. Az, ami tol minket automatikusan valamilyen irányba.


Ha látjuk, képesek lehetünk arra, hogy kioldjuk a csomókat.

A feszítést.


Ha nem, akkor örökké megköthet bennünket.


És te? Te szabad akarsz igazán lenni? Úgy igazán? Vagy csak úgy lebegsz és mondogatod azt.


Namaste Brávácz Alexandra #hogyanszeretsz